bushi.hu | A szamurájok (bushi-k) lakhelye

SZAMURÁJOK >>> LAKHELYE

A szamurájok, (más néven bushik) eredetileg falusi lakosok voltak, olyan férfiak, akik birtokaikat igazgatták, és csak akkor ragadtak fegyvert, mikor hűbéruruk erre parancsot adott.. A bushik sóen- birtokon vagy tartományhivatalok területein lévő falvakban éltek.

A busik közt is volt hatalmi-tekintélyi rétegződés. A legalsó volt a földes gazda /mjósu/ jellegű bushi-réteg, majd az ezeket alárendelő sóen-intéző, vagy sógunátusi intéző /dzsitó/ tisztséget viselő földesúri réteg következett.

A sógun „családi emberei”, azaz gokeinok többsége ebből a rétegből került ki, bár helyenként a legalsó rétegből is jöttek. Legfelül volt a mindezeket a földbirtokosi rétegeket irányító, óriási földterülettel rendelkező, régi és erős nemzetségekből származó földesurak rétege, mely a bakufu kialakulásában a fő szerepet játszotta. A tekintélyes bushik udvarházakat árokkal vagy agyagfallal kerítették körül, s a kapuk tetejére nyilazó tornyot emeltek.

A kerítésen belül állt a bushi lakóháza, ott voltak az adásvétel tárgyát képező szolgák /genin/ kunyhói, istállók, raktárak a mezőgazdasági szerszámok és egyebek tárolására, a kovács-, szövő- és más kézműves műhelyek; néha némi szántóföld is beletartozott. Ezt a földet a szolgák művelték, a kinti földet szintén a szolgákkal műveltették, de nagyobb részét a saját uralmuk alá tartozó falu parasztjai dolgozták meg bérletben. A bushik békés időben gazdálkodtak, emellett azonban rendszeres harci gyakorlatokat tartottak, pl. vadászatban, lóról való nyilazásban és más hadi mesterségekben gyakorolták, edzették magukat hadviselésre készülve.

Háború esetén pedig családtagjaik és szolgáik élén hadi szolgálatba álltak. Ez a bushi-vérrokonság alapján szervezett egység a szórjó, azaz családfő vezette a szervezett, amelyben a bushi-nemzetség fő családjának feje irányította családtagjait és rokonságát; a szervezet középpontjában a nemzetség istene vagy a nemzetség temploma állt, s ez az egység egyszerre volt gazdasági és katonai szervezet. A szolgákkal együtt általában néhány tucat, legfeljebb azonban 200-300 főt számlált.

A bushi-családban miként az a „Bíráskodási szabályzat”-ból is kitűnik, igen erős volt a szülő, főként az apa joga. Örökösét a szülő választotta ki – nem érvényesült az elsőszülöttségi jog-, vagyonát, földbirtokát szétosztotta gyermekei közt. A nők helyzete is eléggé kedvező volt, a lányok a fiúkkal egyenlően részesültek a vagyonban, s az is előfordult, hogy nő lett a dzsitó, vagyis intéző. Később azonban, amikor a háborús időszak tartóssá vált, lassan kialakult az elsőszülött fiú öröklése, s a nők helyzete fokozatosan romlott.

A harcosok rendjének tagjai javarészt városlakóvá váltak: a sógun közvetlen alattvalói a fővárosban, Edóban, a döntő többség viszont a kereken 250 tartományi főváros valamelyikében telepedett le, ahol a daimjó szolgálatában állott. Az egykori falusi lakosokból tehát városlakók lettek.

Az új viszonyok a városok arculatát is meghatározták. Központjukban emelkedett - a hatalom hivalkodó jelképeként - a fejedelem fényes vára. Ez a vár nemcsak a daimjónak és családjának nyújtott otthont, de itt éltek azok a szamurájok is, akik nap mint nap szolgálatot teljesítettek udvarában. Ide tartoztak a daimjó legszűkebb környezetének tagjai: miniszterek, tanácsadók, titkárok, követek és más fontos tisztségviselők.

Rajtuk kívül a vár lakói voltak a mindennapi életben nélkülözhetetlen tevékenységek művelői: istállómesterek, fegyvermesterek, építőmesterek, erődítményépítészek, tiszttartók, felügyelők és még sokan mások. A várnéphez természetesen katonaság is tartozott: tisztek és katonák, akik állandó őrszolgálatot teljesítettek, és gondoskodtak a rendről, valamint a háború vagy zavargások esetére állandó készenlétben álló egységek.

A várban lakók összlétszáma tehát többszáz emberre tehető. Ezért aztán, hogy elegendő hely jusson ennek a rengeteg embernek, a várakat igen tágasra építették. Az öregtornyon, a daimjó középpontban elhelyezett toronyszerű palotáján kívül, melynek tetői és oromzatai festőien tornyosultak egymás fölé, a külső oldalfalak mögött több, megerősített pontot is kiképeztek.

Néhol egész utcagyűrűk jöttek létre, melyeken fegyverraktárak, gazdasági épületek és lóistállók álltak, valamint a szamurájok lakóházai.

Amennyiben ezek a lakóházak nem bizonyultak elegendőnek (ez igen gyakran elofordult), a többi harcos családjával együtt a várfal tövébe költözött. Az ő házaik egyúttal a város belső gyűrűjét képezték, amely köré - tisztes távolságot tartva - a többi városlakó is települt.

forrás: internet

Live Support