A
barantázónak is fel kell
nőnie a Barantához. Ez
nem hiba, csupán állapot.
Senki
sem válik tökéletessé, de szándék
lehet tökéletes Történelmi.
Ma
a Baranta
az
önálló magyar harci
irányzatot jelenti. A szó eredeti jelentése: harcra, hadjáratra,
rajtaütésre való
felkészülés. A környező országokban rablást, fosztogatást jelent.
A kaukázusi népeknél a konfliktusok erőszakos, de vér nélküli
elintézési formáját, vagy harci vetélkedőt jelképez. A Baranta
véráldozat nélküli
jogos zsákmányszerzést is takarhat (törvénysértés,
személy megsértése). A tradicionális magyar harcművészetet Barantának
nevezzük, amíg csupán versengésről, felkészülésről, békeidőszakon
belüli gyakorlatozásról szól. Az
ellenség megsemmisítésére való törekvés esetén "Böllön"nek
nevezzük. A felkészítés során a Böllön jellegű elemeket elsősorban
hivatásos katonák és oktató szintet elért barantázók sajátíthatják el.
Filozófiája
A
Baranta a tradicionális magyar életfelfogást fogadja el harci
filozófiájának.
A hagyományos életelvek szerint élő ember először
önmaga megismerésére és meghatározására törekszik, s ezt rendeli a
fennálló világ rendje mellé.
">A
barantázók egyik legfontosabb célja, hogy a hagyományos magyar harci
kultúra elemeinek megismertetésével,a Baranta önálló harci rendszerének
minél eredményesebbé
tételével megismertesse és világszerte népszerűsítse a magyar kultúrát,
a természetet és az embert tisztelő magyar
énképet valamint, hogy az általuk űzött stílust az ">egyik
legnépszerűbb harcművészeti irányzattá tegyék hazánkban és
későbba világon is. A terjeszkedés elsődleges irányát Erdély, a
Felvidék, a Vajdaság, Kárpátalja és a Közép-ázsiai területeken élő
testvérnépek szállásterületei jelentik.
Az
egyéni kezdeményezőkészséget tisztelő, a kreativitást fejlesztő és
elősegítő rendszere gyorsabb tanulási eredményekhez vezet. Ez igaz mind
a mozgásos folyamatokra, mind a személyiség fejlesztésének
lehetőségeire.
Egy
Barantával foglakozó embernek hinnie kell abban, hogy a "régiek"
látják az ő munkáját, a belefektetett energiát
és "megelégedéssel" tölti el őket, hogy "látják" önmaguk
továbbélését.
Történelmi
előzmények
A
harcművészetek kialakulásáig egészen az emberi társadalmak
szerveződésének kezdetéig
vissza kell tekintenünk. Már ekkor
kialakulnak harcoló rendek, amelyeknek a
legfontosabb feladata a harcra
történő felkészülés, a tapasztalatok gyűjtése, továbbadása, kiképzési-
és felkészítési formák létrehozása volt. A csoportos felkészítés
mellett ugyanakkora hangsúlyt fektettek az egyének képességeinek
fejlesztésére.
Ezekben
a harci "műhelyekben" a fegyveres- és pusztakezes alkalmazások
mellett az emberi szellem fejlesztésével is
foglalkoztak. A vallási-, zenei-, filozófiai tartalmakkal megtöltött
kiképzési és személyiségformálási módszerek legalább annyira alkalmasak
voltak arra, hogy képviselőiket "harci művészeknek" vagy
"harcművészeknek" nevezzük, mint későbbi kínai és japán társaikat.
Mozgási kultúrájuk pedig vetekedett a ma legkiválóbbnak mondott
harcművészeti formákkal. Volt rá idejük, hiszen évezredekről
beszélünk. Ráadásula fegyveres környezet kevésbé volt változó, mint az
elmúlt évszázadokban.
A
szkíták, szarmaták, hunok, avarok, párthusok, magyarok, kunok,
mongolok hadseregeiben a katonák felkészítésével foglalkozó tíznagyok
és száznagyok olyan harci kultúra továbbörökítői voltak, amellyel
érdemben nem
tudta felvenni a versenyt /a nehézlovas eljárás szarmata találmány,
ők is alapozzák meg a nyugati lovagi kultúrát/.
Ennek az egyik legmagasabb színvonalat elért képviselői a
magyarok voltak /Mátyás levele Ferdinánd nápolyi királynak/, aki a
lovak kezelésében és harci felkészítésében teljesen sajátos "művészi
tökéletességű" rendszert /szárnyék rendszer-suttogó/, dolgoztak ki.
Évszázadokon keresztül törvény tiltotta a magyar lovak külföldre
történő eladását, valamint a kiképzők /csikósok, katonák/ elcsábítását.
Később
egész Európa és Észak-Amerika is magyaroknak köszönheti a lovas
hadi kultúra megújítását. A lovas alkalmazások mellett azonban jelentős
hatással voltak a gyalogos technikákra is. A legtöbb ősi birodalomban
megfigyelhetjük, hogy /főként a lovas alkalmazások tömeges elterjedése
után/ vándorló, félig megtelepedett népek jelentős szerepet töltöttek
be az államszervezet alakításában és a kultúra formálásában.
A
baranta története
Padányi
Viktor írásai szerint a magyar harci alkalmazások első
képviselőit az évezredekkel korábban élt kasszu és
szabír népeknél kell keresnünk. Némely emberben az esetleg kétséget
ébreszthet, hogy a magyarság és a magyar
kultúra hogyan kapcsolódik e népekhez /ez a kétsége azonban a
"finnugor elméletre" százszor igazabb kell,
hogy legyen/, de az nem vitatható el, hogy a szkíta /csak a
görögök hívták így/, hun, avar kultúrának és életmódnak Európában
egyetlen örököse van /maradt/ és ezt az örököst "magyar embernek"
hívják.
A
Baranta esetében ez azt jelenti, hogy minden információ, amit a
történetírás és a régészet a rendelkezésünkre bocsát ezekkel a népekkel
kapcsolatban az a magyar kultúrát, ezen belül a magyar harci kultúrát
gazdagítja. A szkítákról szóló görög, perzsa és egyiptomi írások, a
hunokról szóló kínai, latin és görög feljegyzések ugyanúgy feldolgozás
alá kerültek, mint az avarokról szóló elbeszélések és régészeti leletek.
Szűkebb
értelemben a Baranta a IX. század és a XX. század között élt
magyarság harci kiképzési formáira épülő fegyveres- és pusztakezes
harcművészeti irányzat. Jelentős szerep jut a Kárpát-medencei
mozgásanyag mellett a feltételezett vándorlási területeken alkalmazott
harci eljárások, a hasonló életmódközösségeket felépített népek
(szkíták, hunok, avarok, türkök, onugorok, kazakok) harci és kiképzési
kultúrája.
A
Baranta (Böllön) mozgásanyagának visszafejlesztésében nagy szerepet
játszottak az idegen (elsősorban
Habsburg) uralkodók (birkózást, ökölharcot, vívást,
íjászatot, lovaglást) tiltó vagy korlátozó törvényei. A mozgáskultúra
nagy része így csupán harci táncokban, a pásztor életmódban,
vívókönyvekben és művészeti ábrázolásokon maradt meg. A Baranta szó
elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn,
ahol a lakosság összetétele a kezdetektől fogva magyar volt (Somogy,
Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal
Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele.
A
szó
jelentése:
harcra,
hadjáratra való felkészülés, törvényesen
alkalmazható erőszak, ill. az erőszak alkalmazása. A
kunoknál zsákmányszerző utat jelent. A Somogyvár környékén fennmaradt
szokás szerint a barantázók a régi törzsszövetség valamikori bírájának,
a régi törvények oltalmazójának /Horka/ voltak a felesküdött,
különlegesen kiképzettsegítői.
A
Baranta a magyar történelem kezdeti időszakaiban élő azon szabad
jogállású tagjaitól származik (fejérek), akiknek
kiváltsága és egyben kötelezettsége volt a hadakozás. A hadi
hivatást mesteri módon elsajátító, sajátos kiképzési rendszert és
taktikai elveket alkalmazó harcos réteg az előzménye a magyar
történelemben évszázadokig fennmaradó harcoló /nemesi/ rendeknek,
csoportoknak.
A
hadi csoportosulások felkészítői és vezetői rendeletekben
szabályozták az egyének és a csoportok hadi felkészítésének rendjét. A
kölpények, kaplonyok, talmácsok, tíznagyok, száznagyok,a civilis-ek,
várjobbágyok (iobagio castri), a keltjobbágyfiúk (iobagiones exemti), a
hivatásos viadorok (pugilok), a gyepüvédők, őrök (speculator), a
nemesek (nobilis),a Magyarországra telepedett hadi kötelezettségük
folytán kiváltságokat birtokló népek, besenyők,böszörmények
(muszlimok), kunok, jászok, a hagyományosan fegyverforgatással
foglalkozó magyar nyelvű népcsoportok (székelyek, őrségiek, hajdúk) a
speciális feladatokra létrehozott vegyes összetételű harci csoportok
(nyőgérek, lövők, királyi vadászok, oroszok) /testőrzők-ajtonállók/,
végvári vitézlő rend, huszárok) azt mutatják, hogy a magyar
történelemben legalább másfélezer évet ölel fel a harci
professzionalisták jelenléte, befolyása a politikai életre és a
kultúrára. Hadi kultúra a magyarság társadalomszervező formáira is
rányomta a bélyegét. A had szó nem csak "sereget" alkotó katonákat
jelenti a magyar nyelvben, hanem az együtt élő és dolgozó
önvédelmi és gazdasági egységet is.
Mindez
azt jelenti, hogy a japán, a lengyel, a török és az orosz állami
berendezkedéshez hasonlóan a magyaroknak is
jelentős nagyságú csoportjai vállalták évszázadokon keresztül az
életmódszerűen a harci szolgálatot, a kiképzést, a
harci tudásanyag szellemi és fizikai fejlesztését, továbbadását.
A
Baranta elsősorban az ő tudásanyagukra és az évszázadok alatt
kialakult életfilozófiájukra épül. Ők a Baranta jogelődei. A
szervezetten működő magyar harci kultúra a VII.-XVII. század között
élte virágkorát.
A Barantában három kiemelkedő időszakot különböztetünk
meg:
1. A vándorló állam időszaka,
2. Az Árpádok időszaka,
3. A
végváriak időszaka.
A XVI.
század elejétől megindul a magyar kultúra kettéválása. Ettől az
időszaktól fogva a népi kultúra őrzi csak tovább a magyar
sajátosságokat. A nemesi kultúra (a harci kultúrát, mozgásos kultúrát
is beleértve) egyre inkább nyugati jelleget ölt. Az ezt követő
időszakokban már egyre inkább a társadalom perifériájára sodródik a
harci jellegű
tudásanyag.
A magyar
harcművészet újjáélesztésére több kísérlet is történt. A két
világháború alatt magyar katonatisztek állították
össze az első komoly anyagot, amellyel a legénység harci
képzettségét és nemzeti hagyományokhoz való
ragaszkodását akarták előmozdítani. A kutatások eredményeinek
néhány eleme a korabeli harci szabályzatokban is megjelent.
Újjászületés
Az
1960-as években szintén több próbálkozás történt az egységes
mozgásanyag és harci szemlélet kialakítására, de
a távol-keleti irányzatok előretörésével és népszerűségével ez a
törekvés nem tudta felvenni a harcot. A '80-as években egyes
műhelyekben komoly kutatómunka alakult ki, amelynek a hatására 1993-ban
az akkori Kossuth Lajos Katonai Főiskolán lefektették a sportág
alapjait. 1997-ben
létrejött a Baranta Szövetség (jelképe a rakamazi Turulmadár),
1998-ban rendezték az első magyar bajnokságot. A sportág fejlődésében
fontos szerepet játszottak azok a mongol, kazak tanulmányutak, amelyet
a sportág kutatói és segítői tettek meg az elmúlt évtizedben, valamint
azok a mongol és török oktatók, aki a Közép-ázsiai fogáskészletekkel
bővítették a Baranta tárházát.
Ma
már a világ legjobb lovasíjászai ismét magyarok. Jelentős
előrelépést jelentett Dr. Harnos Imre 10 danos stílusalapító nagymester
látogatása is, melynek következtében a vezető magyarországi Zen Bu Kan
Kempo Egyesületek jelentős része Baranta szakosztályokat indított. A
régi pusztai tízes rendszerek mintájára 1999-ben alkották meg az első
Fokozat- és vizsgaszabályzatot. A
barantázók ősi magyar állatneveket (az állat ereje szerint) kapnak a
teljesített vizsgák alkalmával (Borsuk/borz, Burk/farkas, Bars/párduc,
Kaplony/tigris). A Baranta az összetett képességű harcos lehetőségeit
vizsgálja, ezért ugyanakkora hangsúlyt fektet a távra ható-, a vívó
fegyverekre, mint a közelharcra és a pusztakezes megoldások
alkalmazására.
Egy
oktatói vizsga (Bars-oktur, 5. fokozat) megszerzéséhez 34 különféle
vizsgaelemből kell teljesíteni a megszabott minimum szinteket a
vizsgázónak.
Stílus
és verseny-szakágak, hagyományőrző formák
I.
Thug-Baranta
(gyalogos
szakág)
II.
Ráró-Baranta (lovas
szakág)
III.
Oslu Baranta (a
lovas vagy a gyalogos szakág versenyeztetési rendszerének egy-egy
versenyszámának önállóan
való megrendezése)
-
Oslu egyéni
-
Oslu Tömén / Szállás (csapat)
IV.
Baranta harci
játékok (a barantához kapcsolható -a harci képességeket fejlesztő-
olyan csoportos és egyéni játékok, amelyeka magyar kulturkincsben
fellelhetőek.
A
Baranta/Böllön fokozatai
A
fokozatok a régi pusztai tízes harci rendszerek elvét követik.
Emelkedő rendben mutatják meg, hogy az adott barantázó milyen mértékben
birtokolja az ősei által reá hagyományozott harci örökséget szemléletet
valamint, hogy milyen mértékben képes ezt alkalmazni és fejleszteni. Az
emelkedő tízes rendszerhez a népi állatmegfigyelések harci
értékeit társító, régi magyar és kun állatmegnevezések tartoznak.
A
Baranta Szövetség hivatalos ábrázolása mellett a fokozat szimbóluma
feldolgozható a magyar jelkép- és szimbólumrendszer hagyományain
alapuló önálló, egyedi formában is. A fokozatok odaítélése során a
vizsgabizottság
azt a tényt jelzi, hogy az elvárt testi-, lelki-,
erkölcsi képességek, készségek és tartalmak magasabb
szintre emelkedtek /közeledve a harcos szintjéhez/.
Az
első
Baranta fokozat megszerzése után a barantázó jogosult /a rovás
jel és szimbólumrendszer szabályainak megfelelő/ személyes
tulajdonjegyet /tamgát-rójegyet/ viselni. Az egyes állatnevek a harci
képességek egy-egy szintjét jelölik az alábbiak szerint:
Bodur
-
Törpe, apró
állat- az önvédelem felvállalása
Borsuk
- Borz
- a
teljes odaadással küzdés
Burk
- Farkas
- az
együttműködés képessége
Rüs
- Hiúz
- óvatosság
és kiszámíthatatlanság
Bars
- Hó
párduc -
ruganyosság, test és erő optimális összhangja
Csanád
- Tompa
orrú ló
- természet és aharcos összhangja
Arslan
- Oroszlán
- a
magabiztosság és a nyugalom
Kaplony/Kaplan
- Tigris
- a harc időpontjának és módján a helyes megválasztása
Belénd/Bilok
- Bölény/Tulok
- Az ősi, ösztönös erők tudatos hasznosítása
Tepremez
- Rendíthetetlen
- a népet jelképező tökéletesedőharcos, a képességek teljessége nem
más, mint az ember teljessége
A
fokozatok megszerzésének ideje és módjai
A
Baranta rendszere elfogadja az egyének fizikai-, pszichikai- és
szellemi különbözőségét, ezáltal az előremeneteli rendszer ilyen
irányban történő megnyilvánulását is.Ezáltal csupán kereteket határoz
meg időhatárokként. Az első keretszám azt az időpontot jelöli amely
időn belül nem lehet egy fokozatvizsgára jelentkezni. Ez az
első keretszám azonban a Barantával való foglalatoskodás kezdő
időpillanatához kötődik. A második keretszám azt mutatja, hogy az adott
fokozatban mennyi időt tölt el az adott "csatár". Ha ezt a keretszámot
túllépi és még
nem jelentkezett magasabb fokozat teljesítésére, akkor meg kell
ismételni az utolsó vizsgáját, hogy címét továbbra is megtarthassa.
Ellenkező esetben elveszíti fokozatát. A második keretszámba a
vizsgabizottság beszámíthatja a "társ harcművészetekben" eltöltött idő
1-30 % -át is.
A régi
rendhez igazodva így próbálja a Baranta elkerülni a harci
értékek devalválódását. Kivételt képeznek azok a
barantázók, akik átlépik az 50 éves korhatárt. Ezek a barantázók,
mint "megállapodottak", viselhetik címüket.
A
barantázó az alábbi módon juthat
fokozatokhoz:
-
A
mindenkori éves Baranta Országos Fokozatvizsgákon. A vizsgarendi
utasítás által meghatározott aktuális követelmények teljesítése alapján
a vizsgabizottság megállapíthatja a cím jogosságát.
-
Az
évente egy alkalommal megrendezett Baranta Magyar Bajnokság öskü
kategóriájában elért győzelem és pontszám alapján. Kivételt képeznek a
Bodur, Borsuk valamint a Belénd, Tepremez fokozatok valamint a
versenyeken sérülést okozó versenyzők.
-
Az
első két fokozat esetében a harci szállást vezető oktur
vizsgáztatása és ajánlása alapján. /Harci szállásnak azok a
felkészítő helyszínek számítanak, ahol legalább Bars fokozatú
(oktur) barantázó vezeti a kiképzést és az arra
fordított idő eléri a heti 2x2 órát./
forrás:
internet
|
