HARCMŰVÉSZETI STÍLUS >>> CAPOEIRA |
|
 |
|
A capoeira
szó jelentése sokrétű.
A
mai brazil-portugálban jelentése
baromfiudvar. A
capoeira szóval illetik az afro-brazil hagyományból eredő
harcművészet különböző játékait tömörítő stílust is.
|
 |
|
"Mikor
csinálsz egy 'martellót', rúgj úgy, hogy a saját
lábad törjön el, amikor csinálsz egy 'galopantét' üss úgy, hogy
eltörjön a kezed. Mikor pedig az ellenfelet dobod el, dobd úgy, hogy
egy
lukat vájjon a betonba"
Alapelve:
A
capoeira afro-brazil harcművészet, amelyben nem verekednek hanem
játszanak a küzdők. A capoeira játékot a
gyakorlók alkotta körben
játszák. A játékosok a zenekar és a kör szélén állók adta ütemre
játszanak. A cél az, hogy
az egyik játékos a másik fölébe kerüljön, a
másikat mozgás és cselekvésképtelen helyzetbe hozza. A
capoeirában nem
a nyers erőt, hanem a furfangot és a cseleket ismerik el igazán.
Technikai repertoárja nagyon széles, jelemzően rúgások, ütések,
földrevitelek és akrobatikus elmozgások közül válogathatnak a
játékosok. A
capoeirások mindenek felett tisztelik az axe-t, azaz az
energiát, amely a körben keletkezik.
Története:
A
capoeira története Brazíliában
körülbelül 300 évvel ezelőtt, a rabszolgaság idején kezdődött. A
portugálok rabszolgákat
vásároltak Afrikából, akiket a cukor és dohány
ültetvényeiken dolgoztattak. Több mint kétmillió rabszolga
érkezett az
országba. Három fő területre kerültek Brazíliában : Bahia, Recife, és
Rio de Janeiro környékére. Rio-ban és Recife-ben a rabszolgák különböző
afrikai etnikumhoz tartoztak. Többen közülük ellenséges
törzsekben
éltek Afrikában és emiatt nehéz volt egy közösségbe kényszeríteni őket.
Egyetlen közös pontjuk az Orixa (orisá) kultusz volt. A legtöbb Rio
államban dolgoztatott rabszolga Bantu származású volt, míg Bahiában az
észak-afrikai területekről elhurcolt feketék voltak többségben.
Az
elviselhetetlen körülmények hatására rengeteg
rabszolga kockáztatta meg a szökést.A vadonban kis közösségeket
alkottak, amelyekben a capoiera volt az összetartó kapocs. Önvédelmi
technikákat gyakoroltak és fejlesztettek ki. Nem kizárt, hogy nemcsak a
vallásuk keveredett a helyi indián őslakossággal, hanem kultúrájuk más
részei is, esetleg a harci technikák szintén hatással voltak a
feketékre - például a sarkon való ülés (belépéskor a
rodába)
egyértelműen az indiánok hatására került a capoeirába. Az újra elfogott
rabszolgák aztán visszatérve az ültetvényekre, gyakorolni és tanítani
kezdték a többieket. Minden vasárnap pihenőnapjuk volt, amikor a
capoierát gyakorolták. Zene, tánc, és rituálé épült be a capoierába,
elrejtve a portugálok elől, hogy rabszolgáik halálos küzdelemre
készítik fel magukat. Huszönöt év alatt tizenegyszer szerveztek
felkelést a portugál kolóniák ellen, amelyek végül a rabszogaság
megszüntetéséhez vezettek 1888, május 13-án.
Felszabadulásuk
után a legtöbb rabszolga nem tért vissza Afrikába,
hanem a nagyobb városokba költöztek az ültetvényekről. A nagyvárosokban
azonban nem kaptak munkát, ezért bandákba szerveződve bűnözésből éltek,
vagy politikusok alkalmazták őket, mint testőröket harci tudásuk miatt.
A legismertebb capoieristák a rendszer ellenfelei voltak. Az 1890-es
években számos befolyásos ember is művelte a capoierát. Ez fenyegetést
jelentett a kormány számára, ezért elit politikai rendőrséget
alapítottak a helyzet kézben tartására. Mikor ez hatástalannak
bizonyult velük szemben, egy rendkívül szigorú törvényt hoztak,
amelynek tíz fejezete kifejezetten a capoeirával kapcsolatos
tevékenységeket tiltotta, beleértve a gyakorlást is. Hogy a törvénynek
érvényt szerezzen, az elnök kinevezett egy Sampaio Ferraz nevű embert,
aki a brazil történelem legkegyetlenebb rendőrfőnökeként vált hírhedté.
Célja a capoeira teljes kiirtása volt. Ironikus módon Sampio kiváló
mestere volt a capoierának... Sampio különleges egysége capoeirát
tanult, ami lehetővé tette azt, hogy a capoierát gyakorló csoportokat a
saját területükön hívják ki harcolni. Egy ilyen incidens alkalmával
letartóztattak egy Juca Reis nevű fiatalembert, kinek apját több
befolyásos ember pártfogolta a kormányban. Ennek hatására az elnök
krízis csoportot hívott össze, amely nyolc nap és több befolyásos
kormánytag lemondása után, a fiú szabadon bocsátásáról határozott.
Ettől azt várták, hogy a capoeiristák viselkedése majd megváltozik. De
változás nem sok történt, kivéve hogy feketékből hadsereget szerveztek
a kormány megdöntésére. Az egységük félelemmel töltötte el a fővárost,
a rendőrség pedig hatástalannak bizonyult ellenük.
Ekkor
tört ki a háború Paraguay ellen. Hirtelen a törvényenkívüliekből
nemzeti hősökké váltak a capoeiristák, hősiességükkel új fejezetet
írtak a brazil történelembe. A capoeira gyakorlása még 1920-ig tiltva
volt, és Bahia területén, Pedro de Azevedo Gordilho rendőrfőnök
irányításával próbálták elnyomni a capoeirát. Gordilho gyakran
használta lovasságát ellenük és a legfőbb ellenségükké vált. Az üldözés
hatására, a capoeiristák táncként rejtették el
művészetüket, egyben
elfogathatóbbá téve azt a társadalom számára. Ebben az időszakban
alakult ki, az a ma is élő szokás, hogy "capoeira neveket" adnak az új
capoeiristáknak. Erre az igazi identitás, rendőrség előli rejtőzködés
adott okot. Volt olyan capoeirista, akinek több álneve is volt, még
nehezebbé téve az azonosítást.
Bimba
(Manoel
dos Reis Machado) mester, az egyik legfontosabb capoierista,
felkérést kapott, hogy mutassa be művészetét az elnöknek. A sikeres
bemutató után, kezében a kormány engedélyével tért vissza, az első
legális capoeira iskola megnyitására (1932). Egy évvel később már
nagyobb összeggel támogatta a kormány a capoeira nemzeti sporttá
válását. Azóta a capoeira elterjedt az egész világon, és népszerűsége
egyre nő. Bimba mester alkotta meg a regional capoeira stílust (Luta
Regional Baiana). A stílus rendszerezettsége válasz volt a huszas
években elterjedt felületes utcai capoierára. Az új stílus
kihangsúlyozta a capoeira művészeti oldalát. A mester kidolgozta az
edző technikákat és finomította küzdő elemeket, önvédelmi rendszerré
formálva a stílust. A capoeirába, egy durva harci táncból elemeket vett
át (Batuque), amelyeket apjától Luiz Candido Machadótól tanult. A
stílus fő újdonsága, egy technika alkalmazásában rejlett cintura
desprezada, ami nagyjából annyit tesz: laza csípő. Ennek
a technikának
az alkalmazásából következően, vakmerő akrobatikus dobássorozatokat
használtak.
|
Alakjai:
Mestre
Bimba,
a
capoeira
Regional stílusának megteremtője.
Mestre Pastinha,
a
capoeira tradicionálisabb Angola
stílusának megteremtője.
Mestre Paulao Ceará,
a
Grupo Capoeira Brasil egyik alapítója,
az
első
capoeira nagymester, aki
Európában tanítani kezdte a művészetet |
 |
|
►
Capoeira a weben
|