A
Wu shu
és a Kung-Fu név eredete:
A
kezdeti társadalmak kialakulásával az emberi értelem fejlődése a
fegyverek használatának terjedését, fejlődését eredményezte. Kínában
több mint 5000 éve alakultak ki az első rendszerezettnek mondható
kötött küzdelmi formák. Shuen Yuen király nevéhez fűződik az első
formális harci technika, aki egy háború során a győzelem érdekében
katonái harci mozdulataiból összeállított egy mozdulatsort, melyet 2
hónapon keresztül minden áldott nap gyakoroltatott velük. Az ellenség a
technikai fölény láttán végül meg is futamodott. Ezek voltak a mai
formagyakorlatok elődei.
Régen a
harcművészeteknek nem volt összefoglaló nevük rengeteg kifejezést
használtak egyszerre. Egészen a Kínai Népköztársaság megalakulásáig
(1949. október 1-ig) így volt. Ekkortól neveztek el minden olyan
technikát, ami harcművészettel volt kapcsolatos wŭ shù-nak.
Az idők
folyamán persze változott a wŭ shù: Manapság nincs olyan sok harc,
tömegmozgalom, így egyre kevésbé használták verekedésre, mint inkább a
harcművészeti sportra (bemutatókon, versenyeken). Később két kifejezés
vált elfogadottá:a Kung-fu, mely az elterjedtebb, nem versenyezhető
tradicionális stílusokat foglalja egybe, és a Tyin-ci ö-wŭ shù, mely a
modern, versenyezhető, rendszerezett kategóriát jelenti, mely mára
olimpiai sportággá vált.
Azokat a
kínai harcművészeti stílusokat, amelyek a buddhista Shaolin-kolostorban
születtek, abból ágaztak el vagy az befolyásolta őket shaolin
gongfu-nak ((shaolin quanfa vagy shaolin kungfu). A
gongfu azonban egy modern fogalom, és csak a kungfu-filmek elterjedése
óta használják a kínai harcművészetre.
A
Shaolin kung-fu
A kung
fu-ban közel 1000 harcművészeti iskola van, melyből valamennyi saját,
különböző szabályokat alkalmaz. Van, ahol csak férfiakat és van, ahol
csak nőket tanítanak. Jelenleg a legnagyobb irányzat a shaolin. A
shaolinon belül is több iskola van, melyeknek hasonlóan különbözőek a
szabályai.
A
Shaolin-kolostorok
A
hatalmas kiterjedésű Kínát a Sárga ill. a Jangce folyó szeli ketté,
északi és déli területekre. A shaolin kolostorokban először
északon alakultak ki a különböző harci stílusok (északi
formák), és csak a Song korban alapult meg
Fukien tartományban az első déli shaolin templom. A Jangcétől
délre eső területet nevezzük Dél-Kínának. Itt születtek meg a
déli formák az északiak átalakításával.
Ma úgy
tudjuk, hogy a középkorban több Shaolin-kolostor létezett, amelyek
kapcsolatban álltak egymással. Fujian (Fukien) tartományban - nem
messze Guanzhou (Kanton) városától - is építettek egy nagy
Shaolin-kolostort a 8. század közepén, amely szoros kapcsolatban állt a
főkolostorral. A Ming-dinasztia (1368-1644) idején egy Yi Fa nevű
szerzetes állt mindkét kolostor élén. 1341-ben egy harmadik kolostor
épült Hebei tartományban, Észak-Kínában, a Honglong-tó partján.
Guangdong (Jiulian-hegy) és Sichuan tartományokban még két
Shaolin-kolostor létezett. Azt feltételezik, hogy további kolostorok is
léteztek, Kína határain túl is. Koreában Solinnak, Vietnamban
Thieulamnak, Okinaván Shorinnak nevezték őket. Ám mindegyikük az első
Shaolin-kolostor utódja volt.
A
shaolin kung-fu tehát kezdetben különálló irányzatként fejlődött, és
csak később olvasztottak bele sok más stílust, elképzelést, és vált a
legtöbb tradicionális harcművészet alapjává.
Az első
kolostor születése
Az ősi
fővárostól, Luoyangtól délre, az északi Henen tartományban, a
Haoshan-hegységben, a Kr. e. 3. évszázadban szerzetesek egy csoportja
menedékre lelt
a rivalizáló feudális urak elől. A Songshan-hegyen (Wuyue), Dengfeng
közelében súlyos kőfalakkal körbevett templomot emeltek, és fiatal
erdei fenyővel ültették be a környéket. A kolostornak a Shaolin (fiatal
erdő) nevet adták.
Már a
Kr. u. 2. századtól gyakorolták itt a szerzetesek a Hua Tuo-féle
daoista öt állat rendszert (wuqinxi). A
templom akkori elöljárója, Zhou Jing hívta meg a két harcművész
mestert, Gun Su Wiet és Heng Gai Zhangot a kolostorba. Harcművészetre
taníttatta a szerzeteseket, hogy felvértezzék magukat a folyamatos
rablótámadásokkal szemben.
Ütőképes
harci alakulatának köszönhetően a kolostor hamarosan megnövelhette
vagyonát és befolyása is megnőtt. A Shaolin-kolostor már az 5.
században
Észak-Kína legnagyobb vallási központjának számított. 426-ban a császár
támogatásával új erődítményeket emeltek, és ott állomásozott egy
katonai helyőrség is. Mivel a biztonság szavatolva volt, a harcművészet
lassan feledésbe merült, a szerzetesek pedig inkább vallási
gyakorlataiknak szentelték magukat.
Bodhidharma
523-as érkezésével éledtek újra a testgyakorlatok (shiba luohanshou és
damoguan). Az új chan tanítás (zen) nagy hagyományra tett szert, és sok
hívet szerzett. Számtalan ember abban a reményben zarándokolt a
kolostorba, hogy megtanulja a shaolin küzdelmi módszereit.
529-ben
egy zsoldos osztag vezetője, Meng Zhang érkezett a kolostorba, akit nem
sokkal ezután a kolostor vezetőjévé választottak. Bevezette a felvételi
eljárás, a hierarchia és a gyakorlási módszerek szigorú rendszerét. A
császár katonáinak el kellett vonulniuk, a Shaolinban pedig létrejött
egy saját, ütőképes harci osztag. Ám a következő években rivalizálás
miatt, néhány szerzetes felgyújtotta a kolostor kincstárát, és értékes
kéziratokat semmisítettek meg.
A
shaolin szerzetesek nem mindennapi képességeiről gyorsan terjedtek a
hírek, és a 7. századtól folyamatosan fejlődött harci stílusuk. A
shaolin szerzetesek harcművészete azonban csak azon kiválasztottak
privilégiuma maradt, akiket felvettek a kolostorba. A közelharc
módszereit (quanjin) egy értekezésben írták le, és egy hét
pecsét alatt őrzött helyiségben őrizték.
Egészen
a 17. századik virágzott a Shaolin kolostorok kultúrája. Amikor
is a mandzsuk meghódították Kínát és megalapították a
Qing-dinasztiát (1644-1911), a Shaolin-kolostornak több éven keresztül
sikerült a mongolok számára hűséget színlelnie, és ezzel együtt a
mandzsuk elleni összeesküvő tevékenységek központjává lenni.
A
Shaolin-kolostor folyamatosan menekült felkelők rejtekhelyéül szolgált.
1672-ben a shaolin elöljárók még katonai segítséget is nyújtottak Kang
xinek
(1662-1722), a mandzsu császárnak a banditák és fosztogatók elleni
harcban.
Szerzetesek százai vonultak ki, és három és fél hónap leforgása alatt
megtisztították a környező területeket a rablóbandáktól. A háttérben
azonban a mandzsukkal szembeni ellenállást szervezték.
Amikor
azonban Kang Xi császár végül tudomást szerzett az összeesküvésről,
könyörtelen harcot indított a shaolin ellen. Mivel azonban nem
sokkal ezután meghalt, utódja folytatta a bosszúhadjáratot. 1673-ban
egy nagy császári, mongolokból álló sereg rohamozta meg a kolostort, és
a földdel tette azt egyenlővé. 128 szerzetest megöltek, ám öt
pátriárkának (Hong, Liu, Cai, Li és Mo) sikerült kiszabadulni és délre
menekülni. Az ezt követő két évszázadban a huidangok (titkos
társaságok) mandzsuk elleni összeesküvő tevékenységét szervezték. Őket
tekintik a triaden, egy híres, még ma is tevékeny titkos kínai
szövetség legendás ősatyjainak. Továbbá nekik tulajdonítják a shaolinon
kívüli quanfa öt nagy módszerének (guangdong wudamingjia) létrehozását
is.
A
Shaolinon kívüli Quanfa
Caijiaquan
(Ts´ai chia ch´uan/Choygar)
Hongjiaquan
(Hung chia ch´uan/Hunggar)
Lijiaquan
(Li chia ch´uan/Ligar)
Liujiaquan
(Liu chia ch´uan/Liugar)
Mojiaquan
(Mo chia ch´uan/Mokgar)
Ezeket a
stílusokat délen (Nanquan), Guangdong tartományban (Guangdong wushu)
gyakorolták, így a kantoni nyelvjárás gar szavával illették őket.
Kezdtek jelentősen különbözni az északi stílusoktól (Beitui), kevesebb
lábtechnikát és rövidebb állásokat alkalmaztak.
Nem
sokkal ezután a kolostort ismét felépítették Henanban. A szerzeteseket
azonban közvetlenül a császári házból irányították, és bár megengedték
nekik a shaolin harci tradíciójának folytatását, nem bizonyítható a
Shaolin-kolostor részvétele a későbbi felkelésekben.
Újkor
Amikor
1911-ben a Qing-dinasztiát Sun Yat Sen köztársasággá változtatta át, a
harcművészetek nem várt fellendülésnek indultak. Ám a folyamatos
polgárháborúk révén a Shaolin-kolostor 1928-ban harci konfliktusokba
keveredett. Fan Chan Xiu tábornok, akit az egyik polgárháborúban
legyőztek, embereivel a kolostorban bújt meg. Üldözője, Shi You San
tábornok több napon át ostromolta a kolostort, és végül felgyújtatta a
létesítményt.
A
kolostor 40 napon át állt lángokban. Tizenhat templom, műalkotások,
szent ereklyék, buddhista iratok, titkos feljegyzések és
felbecsülhetetlen értékű kincsek estek a tűz áldozatául. A shaolin
virágkorában a templomban mintegy 1500 szerzetes élt, akik közül
legalább 500-an harcművészeti mesterek (shifu) voltak. Ám a shaolin
templom - egykor az ázsiai kultúra legjelentősebb központja, majd
ezután a rövidlátó
politika áldozata már soha nem lehet az, ami egykor volt.
1928-ban
Chiang Kai Shek elnök létrehozta a Guoshu Központi Intézet Nankingot,
amelyben sok híres harcművész mester találkozott. A régi wushu
elnevezést újra felelevenítve létrehozták a goshu (az ország művészete)
megnevezést. Azonban 1937-ben a japán megszállás miatt megszakadt a
munka, majd 1945-ben a kommunisták vették át a hatalmat és betiltottak
minden harcművészetet. Amikor azonban észrevették, hogy a
harcművészetek nagy vonzerőt jelentenek a külföldiek számára,
létrehozták a National Athletic Institutot, ahol a régi
harcművészeteket modern show- és bemutatóformákká alakították át. Az
úgynevezett kulturális forradalom idején sok tradicionális mestert
megöltek, mások pedig Hongkongba és Tajvanra menekültek.
Az
újonnan létrehozott wushu olimpiai sportágként való elismerése
érdekében a kormányzat nagy fáradságokat vállalt magára. A
Shaolin-kolostort 1957-ben újra felépítették, amit végül 1981/82-ben a
kínai kormány teljesen felújított. Mára ez sok, a harcművészetek iránt
érdeklődő ember zarándokhelye lett, és számtalan turistát, valamint
történészt vonz. A shaolin templomban azonban már csak néhány idős
szerzetes él, akik azon fáradoznak, hogy újra helyreállítsák a régi
tradíciókat. Újból tanítványokat vesznek magukhoz, és a shaolin
quanfára tanítják őket.
|
