A cél: kiszorítani az ellenfelet a körből vagy valamelyik testrészét (kivéve természetesen a talpát) a küzdőtérre érinttetni. Van egy játékvezető és néhány döntőbíró, akik figyelemmel kísérik a mérkőzést, és eldöntik, hogy ki a győztes. Ezek a küzdelmek igen rövidek, átlagosan néhány másodpercig tartanak, bár néhány izgalmas összecsapás 2-3 percig is eltarthat. A küzdőfeleknek tilos hajat húzni, szemet nyomni és ököllel ütni. A szumóban nyomást, gáncsolást, pofozást és különböző testdobásokat lehet látni. Ezek a technikák sok később kialakult sportágra hatással voltak, így például a cselgáncs is ősi szumó dobótechnikákból alakult ki.

Férfiak és nők egyaránt rajongói e sportnak, amely mélyen és hagyományosan japán. A japán élet részévé, nemzeti kincsévé vált. Szertartásai az ősi sintó vallás elemeire épülnek, de a legmodernebb technikai eszközöket használják.

A birkózók csapatokhoz tartoznak, és közösen élnek egy olyan életformát, amely teljességgel a sportnak van szentelve. A szumó éppúgy életforma, mint sport. Mindenki megkülönböztető ruházatot visel. Szigorú előmenetel-rendszer, rangot és pénzt a szumóban csak győzelemmel lehet szerezni, aki veszít, azt lefokozzák.

Noha maga a szumómérkőzés általában néhány másodpercig tart csupán, hosszú, rituális előkészületek előzik azt meg. A birkózók lábaikat oldalirányban magasra felemelik, majd hatalmas dobbantással eresztik le. Így ijesztik el a küzdőtér körül ólálkodó gonosz szellemeket. A műveletet a másik lábbal is megismétlik, és ezt többször is eljátszhatják. Majd belemarkolnak a sarokban álló, sót tartalmazó kosárba, és hatalmas adag sót szórnak a küzdőtér közepébe. A rekordot állítólag a nemrég visszavonult Mitoizumi tartja, aki, mondják, hatalmas tenyerébe 60 deka sót is fel tudott markolni. A rajongóknak a Nagy Sószóró Bajnok visszavonulása után sem kell unatkozniuk, már megvan Mito méltó utódja, Kitazakura személyében.

A sószórás hagyománya a sintó vallásból ered, ahol a só, mint a megtisztítás eszköze játszik nagyon fontos szerepet. A birkózók a sószórással tulajdonképpen a küzdőteret tisztítják meg a nem oda való dolgoktól. Például a maradék ártó szellemeket is el lehet ilyen módon űzni.

A történészeknek nem állnak rendelkezésére hiteles adatok arról, hogy ez a küzdősport Japánban alakult-e ki vagy a szárazföldről vitték be az országba. Ugyanakkor a szumó keletkezését és történetét vizsgáló szakemberek nem minden alap nélkül feltételezik, hogy a szumó legalább kétezer éve jelent meg a japán szigeteken.

A szumó első írásos említését a Kodzsikiben (Régi Dolgok Krónikája), egy 712-ből származó könyvben találhatjuk, amely a japán írás legrégibb fennmaradt emléke. A Kodzsiki leír egy legendát arról, hogy a japán szigetek birtoklását hogyan döntötte el egy szumómérkőzés. A könyv szerint 2500 évvel ezelőtt Takemikazucsi és Takeminakata istenek Izumo partjainál a Japán-tenger mellett, a mai Simane-tartományban viaskodtak, míg végül az utóbbi veszített. Így a szigetek ellenőrzését átengedték a Takemikazucsi által vezetett japán népnek, aki állítólag megalapította a császári családot, amelyből a mai uralkodó vezeti le az eredetét.

Mivel a japánok egészen a VIII. századig nem őriztek meg írásos emlékeket, lehetetlen tudni, a legendáktól eltekintve, hogy a szumó pontosan mikor jelent meg először Japánban. Bár ősi falfestmények jelzik, hogy az eredete valóban nagyon régi. A történelem előtti időkben a szumó főleg mezőgazdasági rítus volt, imádság a jó termésért.

Szintén lehetetlen meghatározni, hogy a szumó teljesen önálló sportág-e vagy más hasonló ázsiai vagy eurázsiai sportágak befolyásolták.

A szumó a kezdetekkor az erőszak felé mozdult el, nem korlátozták a fogásokat, gyakran valódi küzdelemmé vált a végére. A 720-ból való Nihon Soki (Japán Krónika) feljegyezte az első, halandók közötti mérkőzést, i.e. 23-ból. Suinin császár (i.e. 29 - i.sz. 70) állítólag mégkért egy Izumo-beli fazekast, Nomi no Szukunét, hogy mérkőzzön meg Taima no Kehajával, a mai Nara tartományból származó hetvenkedő verekedővel. Egy jó darabig küzdöttek, mígnem végül Szukune néhány elsöprő erejű ütést mért Kehaja hasára és gyomorszájára. Kehaja halálos sérülést szenvedett, Szukune, a győztes pedig a "szumó atyjaként" örökre halhatatlanná vált.

A legtöbb kimarite, avagy technika az alábbi japán szavak kombinációja.

CUKI - kézzel nyomni, ütni az ellenfél testét (általában nyújtott karral)

OSI - az ellenfelet kézzel nyomni
(általában hajlított karral és az ellenfél mavasijának fogása nélkül)

JORI - az ellenfelet testtel nyomni (általában a mavasit fogva)

CURI - a mavasinál vagy karjánál fogva felemelni és vinni az ellenfelet

OKURI - az ellenfél hátát nyomni

HIKI - az ellenfelet lefelé húzni

KIME - a kar(oka)t az ellenfél karja(i) fonni a könyöknél és ez által használhatatlanná tenni

ABISZE - Amikor az ellenfél curit próbál csinálni, a támadó a testsúlyát használja fel, hogy az ellenfél elessen

VARI - az ellenfél felkarját fogni

VARI-DASI - az ellenfelet a karjánál fogva kitolni a körből